Narnia 4. – Caspian herceg

Narnia ikon 4Hosszú évszázadok teltek el Narnia aranykora óta, és a birodalom a telmarinok uralma alá került. A kegyetlen Miraz király elől menekülő Caspian herceg az ősi Narnia titkos zugaiban húzódik meg, és a beszélő állatokban lel szövetségesekre. Az őslakókban titkon továbbél a hajdanvolt királyok, királynők és Aslan emléke:

 

– Mi, állatok nem változunk – válaszolta a borz –, és nem felejtünk. Én hiszem, hogy Peter király és társai Cair Paravelben uralkodtak. Ebben ugyanannyira szilárdan hiszek, mint magában Aslanban.”

 

Caspian végső kétségbeesésében megszólaltatja Susan királynő varázskürtjét, és reménykedik abban, hogy a legendák igaznak bizonyulnak…

A Narnia krónikái negyedik kötetében az ősi Narnia felébred évszázadokig tartó álmából, és a négy testvér – Peter, a nagy király, Edmund, Susan és Lucy – is visszatér.

*

A Narniáról szóló történetek közül eddig Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrényről, a Caspian hercegről és A Hajnalvándor útjáról készült filmadaptáció.

 

*

„A C. S. Lewis által megálmodott világ varázsa soha nem halványul el.” The Times

 

És ekkor meglátta! Ő volt az! A hatalmas oroszlán fehéren ragyogott a holdfényben, bársonyfekete árnyéka óriásként terült a földre.

Mozdulatlanul állt, akárha kőből készült volna, ám Lucynek ez eszébe sem jutott. Azon sem töprengett, kezes jószág-e vagy sem. Odarohant hozzá. Úgy érezte, ha egy percig is tétovázik, menten meghasad a szíve. A következő pilla­natban már csókolgatta, ölelte, amennyire csak bírta, fejét belefúrta az oroszlán gyönyörű, dús sörényének selymébe.

– Aslan, Aslan! Drága Aslan! Csakhogy újra látlak! – zokogta.

A hatalmas állat az oldalára hemperedett, úgy­hogy Lucy lecsúszott róla, félig ülve, félig fekve bámult fel rá a két óriási mancs között. Aslan előrehajolt, nyelvével finoman megérintette a kislány orrát. Meleg lehelete teljesen beborította. Lucy csak bámulta a bölcs arcot.

– Isten hozott, gyermekem! – szólalt meg az oroszlán.

– Aslan… mintha megnőttél volna.

– Azért, mert kicsit idősebb lettél, kedvesem.

– Nem te nőttél meg?

– Nem bizony. Ahogy növekszel, úgy látsz engem is egyre nagyobbnak.

Lucy annyira boldognak érezte magát, hogy nem akart megszólalni. Aslan azonban beszélt helyette is:

– Lucy, nem maradhatunk itt sokáig! Dolgo­tok van, és ma sok időt elvesztegettetek.

– Hát igen. Nem szomorú? – sóhajtott a kis­lány. – Én tényleg láttalak, de nem hittek ne­kem. Ők annyira…

Valahonnan Aslan testének mélyéről mintha halvány morgásféle hallatszott volna.

– Ne haragudj! – hajtotta le a fejét Lucy, aki már szinte olvasni tudott az oroszlán gondolataiban. – Nem akartam beárulni őket. De ugye nem én tehetek arról, hogy nem hittek nekem? Vagy igen?

Aslan mélyen a szemébe nézett.

– Ó, Aslan! – kiáltott fel rémülten Lucy. – Csak nem azt akarod mondani, hogy én vagyok a hibás? Hagytam volna ott őket? Jöttem volna fel egyedül? Mondd, mit tehettem volna! Ne nézz így rám! Igen… értem… ezt kellett volna tennem. És nem is lettem volna egyedül, tudom, hiszen te itt vártál. De mi értelme lett volna?

Aslan még mindig nem szólt semmit.

– Úgy gondolod – folytatta Lucy fátyolos hangon –, minden elrendeződött volna vala­hogyan? De hogyan? Kérlek, Aslan! Nem sza­bad megtudnom?

– Hogy mi történt volna, gyermekem? Nem, ezt soha senki nem tudhatja meg.

– Ó, Aslan… – sóhajtott Lucy.

– Ám azt bárki megtudhatja, mi történik majd. Ha most visszamész a többiekhez, fölébreszted őket, elmondod nekik, hogy újra láttál, és hogy azonnal keljenek fel, és köves­senek engem.

– Szóval ezt kéred tőlem? – Lucy tágra nyílt szemmel bámult Aslanra.

– Igen, kicsim.

– A többiek is látni fognak?

– Eleinte biztosan nem. Később talán igen, de az attól függ.

– Akkor nem fognak hinni nekem!

– Nem számít, Lu.

– Ó, Aslan! – sóhajtott a kislány. – És én már annyira boldog voltam, hogy újra megtaláltalak! Azt hittem, megengeded, hogy veled maradjak. Azt hittem, üvöltve rájuk rontasz, és elűzöd minden ellenségünket… Úgy, mint legutóbb. De most minden borzalmas lesz.

– Nehéz feladat vár rád, kicsi lány. De tanuld meg, soha semmi sem történik kétszer ugyanúgy! Mostanáig nekünk is nehéz volt az élet itt Narniában.

Lucy Aslan sörényébe fúrta a fejét, hogy ne lássa az arcát. De valami varázs lehetett a selyemszálakban, mert a kislány úgy érezte, orosz­lánerő árad szét benne. Váratlanul fölült.

– Bocsáss meg, Aslan! – mondta. – Készen állok!

– Oroszlán lettél te is – tekintett rá Aslan. – Narnia pedig újra élni fog. Induljunk, nincs vesztegetni való időnk!

 

 

email

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>